Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Luccát Puccini romantikus szülővárosát nemcsak híres szülötte, hanem meghökkentően gazdag középkori látnivalói miatt is ajánljuk.


Kevés helyen várja ennyire töményen és eredeti állapotban fennmaradt középkori látnivaló a Toszkánába utazókat, mint éppen az időszámításunk előtt 180-ban alapított Lucca városában, melyet akár gépjárművel akár vonattal is egyszerű dolog felkeresni, hiszen Pisától mindössze 16, Firenzétől 60 kilométerre fekszik. A gépjárművel vagy busszal érkezők a kapuk környékén kijelölt parkolók irányából érik el az óvárost, míg a vonattal érkezőknek is alig 300 métert kell megtenni az középkori óvárosig, melyet Európa második leghosszabb városfala vesz körül. A látogatásra érdemes minimum 3-4 órát szánni, de akár egy egész napra is bőven jut a látnivalókból.


lucca 01
1. A 16-17. században épült 4,2 kilométer hosszú masszív középkori városfal, melyet egykor 12 bástya védett, és 6 kapuján lehetett ki- illetve bejutni az óvárosba. Eredetileg a firenzeiek elleni védelem céljából épült, de sosem volt rá szükség, viszont jól megvédte a várost az 1812-es nagy árvíz idején. Az egykori vizes árkokat mára betemették, helyükön parkokat és egy kis csörgedező patakot lehet látni. A fal tetején sport és futópályákat, kis vendéglátóhelyeket lehet találni.
Utazási Tipp
Fedezd fel velünk Toszkánát

2. Dóm: Lucca város fő székesegyháza a San Martino dóm, nagyon szépen példázza a középkor toszkánai templomépítészetét. Fehér és szürke márványból épült homlokzata aszimmetrikus a hozzá épült Campanile torony miatt. A homlokfal rendkívül díszes. Minden márvány oszlopát egyedileg faragták ki. Említésre méltóak a hónapokat jelző márvány táblák és egy szintén márványból készült lovas szobor. A templom belsejében őrzik a 12. századi fakeresztet a Volto Santot. A hátsó sekrestye részen pedig egy gyönyörű fehér márvány síremlék, az Ilaria del Caretto ejt ámulatba. A dómba 3 Euro a szomszédos múzeumba és harangtoronyba szóló kombi belépő ára 9 Euro.
lucca 02
3. Puccini szülőháza: a Puccini család 1815-től élt Luccában. A bohém életvitelű Giacomo Puccini 1858-ban született és előbb helyben, majd Milánóban tanult. Első művét a Le villi-t is a városi színházban mutatták be 1884-ben. Szülőháza ma múzeumként működik, megtekinthető benne az egykori zongorája, régi kottái és kosztümök a Tosca, Turandot vagy Bohém élet előadásaiból. A ház előtti téren halk zene szól, egyik oldalán a zeneszerző ülő szobra látható.



TIPP: Fedezze fel Luccát kerékpárral! A fontosabb bejáratoknál és a vasút melletti információs irodánál lehet kerékpárokat, és tandemet is bérelni. A város főbb látnivalóinál meg lehet állni, majd két keréken folytatni a városnézést.



4. Lucca Botanikus kertje: A városfal délkeleti részén található az a több, mint kéthektáros gyönyörű Botanikus kert, melyet 1820-ban alapított Maria Luisa de Borbone hercegnő. A tudományos célból létrehozott intézményben a világ összes részéről származó növénykülönlegességekben lehet gyönyörködni.

5. Guinigi-torony: A 45 méteres épült román stílusban 12. századi lakótorony különlegessége, hogy a tetején fák nőnek. A torony tetején ma kilátó működik, lépcsőkön lehet feljutni, a belépésért 4 Eurót kérnek el.


lucca 03


6. Az Órák tornya: Az először 1390-ben említett torony ma kilátóhelyként szolgál. 207 lépcsőfok vezet a tetejére ahonnét megcsodálható a környező hegyek és Lucca városának látványa. A torony ma is harangokkal jelzi az idők múlását. A kerek órákat nagyobb, a negyed órákat kisebb harangok kongatásával. A torony látogatása 4 Euróba kerül, de érdemesebb 9 Euróért kombinált jegyet vásárolni, mellyel a Botanikus kert és a Guingi trorny is látogatható.

 Utazási Tipp  
    Fedezd fel velünk Toszkánát

7. Piazza Anfiteatro: Olaszország egyik legérdekesebb és legattraktívabb terét a Piazza Anfiteatrót Lucca egykori tízezer nézőt befogadó amfiteátruma helyén lehet megtalálni. Az ovális tér pasztell színű épületei az egykori nézőtér helyén, az ókori falakat magukba illesztve épültek fel. míg az egykori küzdőtéren ma sétáló turistákat, éttermeket és árusokat látni. Érdekesség a tér közepén álló földgömbből kinövő emberfigura, mely a teremtést szimbolizálja.

8. Basilica San Ferdinao: A különlegesen szép román stílusú épület aranyló fényű mozaik homlokzata egyszerű, letisztult belsőt rejt. A belépésért 3 Eurót kell fizetni.
lucca 04
9. San Michele in Foro: Az egykori fórum helyén, a város szívében található díszes, márvány homlokzatú templom ma is ingyenesen látogatható. Szobrait, márvány faragványait érdemes közelebbről is szemügyre venni. A templomot körülvevő nyüzsgő életű téren található elegáns régi palotákban ma irodák és bankok működnek.

10. Piazza Napoleone: A jó fekvésű tágas téren sokszor tartanak piaci napot, ahol minőségi olasz termékeket és élelmiszereket árulnak, de díszes középületei és éttermei miatt is érdemes felvenni a meglátogatandó lucca-i látnivalóink közé.

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.