Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hogy lett gazdag ország Luxemburg? Hogy lehet a világranglistán második, ez a pöttöm ország Európa közepén? Cikkünk ezeket a kérdéseket kívánja megválaszolni.

 

Luxemburg egy aprócska állam Nyugat-Európában, Németország, Franciaország és Belgium szomszédságában. Híres arról, hogy mindenkit elfogad – ez például abban is megmutatkozik, hogy a miniszterelnök nyíltan felvállalja, hogy meleg, így ő az egyetlen ilyen államfő a világon, ráadásul az emigránsok száma is itt a legmagasabb a világon, ami a lakosság negyven százalékát teszi ki. 600 000 ember éli itt a mindennapjait, és legalább még 200 ezren a határon kívülről érkeznek dolgozni. Az alacsony lakosság és a sok külföldi foglalkoztatott fényében, nem meglepő, hogy az ország GDP-je kétszerese Ausztriának vagy Dániának.


luxemburg 01



De mégis – az itt élők többsége milliomos, hogyan?

 

Már a minimálbér is elég impozáns a maga 2000 eurójával, míg az átlagbér körülbelül 5000-re rúg. Az ország egyébként egy adóparadicsom, ami mind a magánszemélyeknek, mind a cégeknek jól jön. Ahhoz, viszont, hogy a mostani jólétet megérthessük, egy kicsit vissza kell mennünk az időbe, egészen 1944-ig, amikor a szövetségesek felszabadították az országot a német megszállás alól.

 

Az angolszász hatalmak határozottan jót tettek az országnak, ki is vette a részét az kontinensen kötött szerződésekből, alapító tagja az Egyesült Nemzeteknek (1945), a NATO-nak (1949), az Európai Szén- és Vasérc Közösségnek (1951), majd az abból kialakuló Európai Uniónak (1993). 1950-től a versenyben maradásért két iparágra erősített rá, a mezőgazdaságra és a vasérc kitermelésre. A háború lezárásától a Vasérc Közösség megalapulásáig Luxemburg gazdasága 6.7 százalékpontos növekedést volt képes produkálni. Bár ezután csökkent iram, az acél ugyanúgy meghatározó szerepet töltött be 1975-ig, ez volt a „30 dicső év” a luxemburgi történelemben. Az acélnak vevője is akadt, kifejezetten szerencsés, ha Európa két legmeghatározóbb országa között helyezkedsz el, ráadásul egy idő után már a tengerentúlon is jelentős hírneve lett Luxemburgnak, így onnan is gyülekeztek a vevők. Ekkoriban a munkaerő 16%-a dolgozott az acéllal.

 

A luxemburgi iparosodás a mai napig kifejti hatását a világon, például az egyik legnagyobb acélgyártó, az Arcelormit személyében, ami az egész világon 200 ezer embert foglalkoztat, úgy, hogy a világ acélkitermelésének a 10%-a hozzá fűződik. A maga szegmensében ez a legbefolyásosabb vállalat, amit legjobban azzal lehet érzékeltetni, hogy a ranglistán a második (Hestell Group) ennek a mennyiségnek csak a felét tudja előállítani.


 Utazási Tipp  
    Luxemburg szállás, utazás

Ez megadta az alapot az építkezéshez, amihez már csak egy kis építőanyag kellett: 1959-ben bevezették azt az adótörvényt, aminek köszönhetően a multiknak jóval kevesebb pénzt kellett fizetniük az országban tartózkodásért és a feladataik elvégzéséért. Vagyis ha egy amerikai székhellyel rendelkező cég átvinne bizonyos érdekeltségeit egy olyan országba, ahol a pénzügyi kötelezettségeik jelentős részétől meg tudnának szabadulni. Ez jó a cégnek is, mert kevesebb pénzt kell költeniük, viszont a befogadó országnak is jó, mert a multi tőkét visz hozzájuk. A multi leányvállalata Luxemburgba jegyzi magát, majd onnan mondjuk ingatlanokat intéz a fő cégnek, mindezt úgy, hogy az esetek többségében szinte adómentesen, 1%-os plusz terheléssel kellett megoldani.

luxemburg 02


Amikor a ’70-es években az amerikai cégek a globalizáció keretein belül felfedezték az Európában és az Ázsiában rejlő lehetőségeket, akkor természetesen azokba az országokba vitték a székhelyeiket, ahol ilyen kedvező feltételek lehetett sok pénzt megspórolni. Luxemburg azért is volt még kedvező a multiknak, mert az akkor már iparilag erős ország rengeteg erőt fordított a pénzügyi szektorainak a fejlesztésére, így amikor a vállalatok itt alapították meg az európai székhelyüket, akkor a lelkes bankárok és ügyvédek készségesen segítettek nekik a különböző feladatok ellátásában. A ’70-es évek közepétől zajlott az ezüst évtized, amikor az ország gazdasága kétszeresére nőtt… de ez még mindig nem indokolna jelenleg ekkora gazdagságot. A jelenlegi jólét hátterében az áll, hogy amikor 2000 környékén az internet, és az abban rejlő lehetőségek berobbantak a köztudatba, akkor az új trendbe páros lábbal érkezett bele Luxemburg. A cégek innentől kezdve kezdték el árulni különböző termékeiket az interneten, így felgyorsultak a fogyasztói lehetőségek. Luxemburg GDP-je eddig is elég emberes volt (20 millió USD),

 

viszont 2002 és 2012 között képes volt megháromszorozni a GDP-jét, 60 millió dollárra.

 

(Ez a magyar fele egyébként, viszont ott kevesebb, mint tizedannyian élnek, mint nálunk)

 

Először 2009-ben, a világválság után realizálódott az amerikai kormányban, hogy nem feltétlenül profitáló külföldre vinnie az érdekeltségeit, ugyanis azok többnyire veszteségesek. Luxemburgban ugyanis a betelepülő vállalatoknak a kormány egyfajta „kezdőhitelt” adott, elképesztően magas kamattal, ami a jövőbeli profittól teljesen független maradt, így az esetek többségében a cég mínuszban végezte. A törlesztő részletre viszont ugyanúgy vonatkozott az adómentesség, így a kormány degeszre kereste magát.


luxemburg 03


A rendszer fenntarthatósága 2014-ben látszott borulni, amikor egyes könyvelők által birtokolt személyes adatok tömegei lettek kiszolgáltatva a nagyvilágnak, rengeteg bizalmas, a vállalatoknak fontos stratégiákkal és üzleti tervekkel. Ez vezetett aztán ahhoz a 2017-ben elfogadott törvényhez, ami korlátozza ezt a fajta adómentességet. (ugyebár senki sem akarja, hogy egy apró kis európai állam rajta nyerészkedjen) Ehhez köthető egy másik törvénycsomag, immáron az Egyesült Államokban, amiben Donald Trump arra ösztönzi az amerikai cégeket, hogy vonják ki a tőkéjüket a külföldi országokból, mert immáron az ott kínált adókedvezményeket a saját hazájukban is megkapják. Ez több billiárdos veszteséget eredményezett a világpiacon rengeteg országnak (a vagy a nagyon olcsón dolgoztató országoknak, illetve a Luxemburghoz hasonló adóparadicsomoknak).

 

Luxemburg viszont azóta is szárnyal, és az összes európai országot lekörözi azzal a növekedési aránnyal, amivel rendelkezik. A luxemburgi érdekeltségek viszont nem merülnek ki a jól bevált dolgokban, rengeteg új, felfedezésre váró üzleti területre fognak még betörni.

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.