Belize, Közép-Amerika gyöngyszeme - rövid története, éghajlata, tudnivalók

 
Belize a legkisebb, szárazföldön fekvő ország az amerikai kontinens területén, különlegessége pedig az, hogy ez az egyetlen olyan közép-amerikai ország, ahol az angol a hivatalos nyelv. (A többiben természetesen ez vagy a spanyol, vagy a portugál) A 19. században gyarmatosították az angolok, majd közel száz évig brit koronagyarmatként volt számon tartva, Brit Honduras néven. Függetlenségét 1981-ben nyerte el, azóta pedig a Karib-tengeri Szövetség tagja, és hivatalos megfogalmazásban egyszerre tartja magát az ország karib-tengerinek és közép-amerikainak. Az országban parlamentáris demokrácia van az alkotmányos monarchia mellett, és perszonálunióban állnak az Egyesült-királysággal, ennek köszönhetően pedig II. Erzsébet az ország uralkodója.
 Utazási Tipp  
   

Az ország Közép-Amerika mértani közepén helyezkedik el, a Yucatán-félsziget déli csücskében. Két jelentős folyóval rendelkezik, a Belize Riverrel, ami a mocsaras deltán keresztül a Karib-tengerbe ömlik, és az ország északi részén található New River. Az ország szubtrópusi éghajlattal rendelkezik, vagyis a klíma elsősorban meleg és párás. A hőmérséklet szinte sosem esik 24-25 fok alá, a felső határ pedig 33 fok körüli. Különleges ökoszisztémával rendelkezik az ország, rengeteg a veszélyeztetett élőlény, amiknek a többsége növény, de egy-két állat is megfordul az esőerdőkben. Őshonos a vidéken a tapír, a jaguár, a tukán, az arakanga és egy tucat majomféle is. Az ország területének 37%-a védett valamilyen formában, a tenger menti korallzátonyok pedig a UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

 belize 01

Az ide utazók többek a szubtrópusi klímával, egy igazán érdekes, de érintetlennek nevezhető esőerdővel, egy világörökségi értéknek kikiáltott korallzátonnyal és egy igazán páratlan történelemmel találkozhatnak.
 
Javasolt bizonyos oltóanyagokkal beoltani magunkat, mielőtt ide utaznánk:
 
  • hastífusz
  • hepatitis A
  • malária
  • sárgaláz


 

© 2020 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben