Utazhatunk terhesség alatt? Ha igen hogyan, mire figyeljünk?

 
Sokaknak érdemes tisztában lennie azzal, hogy a terhesség egy természetes folyamat, és mint olyan, nem az a fő célja, hogy ellehetetlenítse a kismamát, éppen ezért nyugodtan lehet utazni, csak bizonyos korlátozásokkal. Például a terhesség korai stádiumában könnyűszerrel lehet repülőre szállni, míg az állapot előrehaladtával már érdemesebb elkerülni a repülőutakat. A terhesség hatodik hónapjáig mindenhova el lehet utazni – abban az esetben, ha a leendő anyukánál egyik korlátozó tényező sem áll fent: cukorbetegség, magas vérnyomás, jelentős túlsúly, korábbi koraszülés vagy vetélés vagy trombózisra való hajlam. Mégis, általános tanács, hogy a harmadik trimeszterben már nem érdemes utakba belevágni, ugyanis ebben az időszakban jelentősen nő a kontrollvizsgálatok száma. Ha ennek ellenére érzi a kismama magában az erőt, akkor minden gond nélkül belevághat az útba, mindössze érdemes konzultálni a kezelőorvossal, aki minden gond nélkül meg tudja ítélni a helyzetet és tanácsot is tud adni.

Az úti cél kiválasztásánál az egyik fő tiltás az, hogy minden hátizsákos utat/túrát érdemes kerülni. A fertőzésveszélyes országokat mindenképpen kerülni kell, szóval a fejlődő országok jelentős része nem megfelelő úti cél egy kismamának. Azokat az országokat is érdemes lehúzni a listáról, amelyekben vannak olyan betegségek, amik magas lázat okoznak. Ha az utazás pont a nyaraló periódusba esik, akkor a megfelelő folyadékpótlás fontossága az elengedhetetlen tanács. Az úti cél egészségügyi rendszerének az állapotát is érdemes figyelem előtt tartani – jobb mindig biztosra menni.
terhesseg utazas 01

Mint már fentebb szó volt róla, a repülés csak egy bizonyos időszakig egészséges, utána már nem is lehet. A vonat ebből a szempontból a legegyszerűbb közlekedési eszköz, nem kell nagyon egészségügyi dolgokkal túlbonyolítani. Viszont ha autóba száll a kismama, akkor már nagyon kell figyelnie arra, hogy a biztonsági övet a hasa alatt, a csípőjénél csatolja be, illetve a hasa fölött, a mellénél. Véletlenül se legyen az öv a hason, ha nem is okoz maradandó károkat, a magzatnak lenne pár kellemetlen órája.


 

Hirdetés

Booking.com

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

© 2020 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben