Tudtad, hogy a világ legmagasabb szobra Indiában található?

 
Az épület a 182 méteres magasságával döntötte meg a korábbi rekordtartó teljesítményét. Indián belül Gudzsara államban található a szobor (ez egyébként India egyik legnyugatibb tartománya, közel fekszik a pakisztáni határhoz), azon belül is Kevadija városának közelében. Az alkotás az egyik legjelentősebb indiai államférfit ábrázolja, Sardar Vallabhbhai Patelt, aki munkáját tekintve jogász volt, de kikacsintgatott a szabadságharcosság és a politika felé is.
 
Ő volt egyébként India első belügyminisztere, aki arról vált ismerté, hogy 1947-ben több hónapnyi tárgyalás után képes volt 550(!) fejedelemséget rávenni az Indiába való csatlakozásra. Viszont az egyik radikális jobboldali párt, a Bharatíja Dzsanata Párt felháborodott azon, hogy az akkori miniszterek (pontosabban miniszterelnök-helyettesek között) egy másik államférfi (Dzsaváharlál Nehru) feledésbe merült.
vilag legmagasabb szobra 01forrás: in.linkedin.com


Az építményt az indiai kormányfő avatta fel hatalmas médiafigyelem mellett. A beszédében több hangzatos elnevezéssel is illette a frissen felépült szobrot, többek között az „egység szobrának” hívta. A kormányfőnek azért is volt különösen fontos ez az átadó, mert őt magát is szoros kapcsolat köti Gudzsara tartományához, ugyanis ő is itt látta meg a napvilágot hosszú évtizedekkel ezelőtt. A szobor építésének megalapozottságát nagyon sok ember és szervezet bírálta, ugyanis
 
a munkálatok mintegy 403 millió dollárt emésztettek fel,
 
ami egyesek szerint nevetségesen nagy összeg egy olyan országban, ahol a lakosság 30%-a szegénységben él. Az építkezés ellen a környezetvédők is megemelték a hangjukat, ugyanis szerintük annak az építése közben rengeteg káros anyag került a levegőbe, így növelve India egyébként is hatalmas biológiai lábnyomát.
 Utazási Tipp  
    Utazzon India csodálatos helyszíneire

vilag legmagasabb szobra 02 forrás: twitter.com

A kormányfő tervezete azért is volt sokaknak vonzó, mert egyes becslések alapján azt lehetett remélni, hogy a szoborban létesített, 153 méteres magasságban fekvő kilátó dacolni fog a New-yorki Szabadság szobor népszerűségével. Habár ezt a magasságot szinte lehetetlen elérni egy ilyen frissen felhúzott épület esetében, az indiaiak sem szerénykedhetnek, ugyanis valóban rengeteg embert vonz a világ legmagasabb szobra.

 

Tags: ,
visszahívas kerese
© 2019 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben