Pécs Top 10 látnivalója

Pécs az egyik legszebb magyar városunk, egyben a Dél-Dunántúl központja is. Egy személyes jellegű ajánlással mutatjuk be, mi az amit egy Pécsre látogató turistának sem lenne szabad kihagyni. Ez a lista egyy szubjektív ajánló, hisz Pécs és  környéke ennél jóval gazdagabb látnivalókban.  Kezdjük hát a belvárossal !

1., Dzsámi és a Széchenyi tér

Kezdjük mindjárt Pécs legikonikusabb látnivalójával! A Belváros szívében, a Széchenyi teret körbeölelő barokk épületek ölelésében fekvő Gázi Kászim pasa Dzsámija, a háttérben a Misinatetőn magasodó TV-toronnyal egyetemben talán az első látványosság, amely a város neve hallatán az eszünkbe jut (és a legtöbb szuvenír képeslap is ezt a látképet ábrázolja). A napjainkban római katolikus templomként működő dzsámit az 1560-as években építtette át Gázi Kászim budai pasa a korábban itt álló Szent Bertalan templomból.


pecsi dzsami 02

 

2., Cella Septichora és az Ókeresztény sírkamrák

A Kr.u. 3-4. század folyamán kiépült ókeresztény temető együttest 2006-ban az UNESCO Világörökség részévé nyilvánították. A nekropolisz jelentősége abból áll, hogy Rómán kívül nem fordulnak elő nagyobb számban kőből épült, festett római sírkamrák. Az Ókeresztény Mauzóleumban is számos freskó található, amelyek bibliai személyeket és jeleneteket, valamint keresztény szimbólumokat ábrázolnak, amelyekről az egyes sírkamrák a nevüket is kapták (Pl. Korsós sírkamra, Péter-Pál sírkamra).


cella septichora2

3. Székesegyház és Püspöki Palota

A város talán másik legismertebb építménye a Szent Péternek és Szent Pálnak ajánlott Székesegyház. A gyönyörű neoromán stílusú templom, amelynek építését Orseoló Péterhez kötik, az 1880-as években nyerte el végső formáját és kinézete Schmidt Frigyes építész szaktudását dicséri. A templom II. János Pál pápa 1991-es pécsi látogatásakor „Basilica minor” rangot kapott. A tágas és gazdagon díszített belső térben és az oldalkápolnákban olyan neves művészek festményei láthatók, mint Székely Bertalan és Lotz Károly, míg az altemplomban nyugszik Janus Pannonius, a híres reneszánsz költő, valamint I. (Orseoló) Péter király. A Székesegyház előtti tágas teret szegélyezi a 12. századi alapokon nyugvó Püspöki Palota, ahol tárlatvezetés keretében megtekinthető a pécsi püspökök műkincsgyűjteménye.


pécsi dóm2

4., TV Torony

Az 1973 óta üzemelő, az 535 méter magas Misina tetején magasodó TV torony a maga 197 méteres magasságával nemcsak a tévéműsor sugárzásáért felel; egy körpanorámás étterem, egy kiállítás és egy kilátó is található benne, ahonnan tiszta idő esetén látható a Villányi-hegység, de akár a horvát Papuk-hegy vagy a Badacsony is. A torony éjszakánként piros-fehér-zöld, kék, vagy épp lila fényekbe öltözik. Érdemes ellátogatni a közelben fekvő, nemrég fejújított Állatkertbe is.


TV torony Szvetnyik Zsuzsanna2

 

5., Zsolnay Kulturális Negyed

A 2008-2011 között az „Európa Kulturális Fővárosa” projekt keretében rekonstruált egykori porcelángyár területén több állandó kiállítás mutatja be Zsolnay Vilmos örökségét. A leghíresebb tárlatok a Gyugyi-gyűjtemény, a Zsolnay család történetét bemutató, valamint a Rózsaszín kiállítás, valamint a lebilincselő Zsolnay Mauzóleum, de tágabb értelembe véve ide tartozik a Planetárium, a felújított Bóbita Bábszínház homlokzatán a napórával, de a különleges akusztikájáról híres Kodály Központ, valamint a Tudásközpont is, amely Pécs legnagyobb egyetemi könyvtára. A Negyedben számos látnivaló akad, így érdemes legalább egy napot szánni a felfedezésére.


Zsolnay negyed2

6., Csontváry Múzeum

A Csontváry Kosztka Tivadar grandiózus festményeinek otthont adó múzeum a Janus Pannonius u. 11. alatt található. A meglepő fény-árnyék hatásokat, élénk színeket alkalmazó festő képei csak a véletlennek köszönhetően maradtak fenn és kerültek Pécsre. Néhány kép címe a tárlatból: Magányos cédrus, Baalbek, Nagy Tarpatak a Mátrában, Jajcei vízesés, Mandulavirágzás Taorminában. Ha már itt vagyunk, érdemes megnézni a közeli lakatfalat is, ahová akár magunk is tehetünk lakatot szerelmesünkkel.


 

7. Tettyei romok és a Havihegyi templom

A tettyei romok környéke talán Pécs egyik legkedveltebb kirándulóhelye, s egyben az egyik legfelkapottabb esküvői helyszín a városban. Nem véletlenül; a Szatmáry György püspök által építtetett – a török hódoltság alatt derviskolostorként (tekke) szolgáló - reneszánsz palota romjai, a gondosan kialakított arborétum, a mésztufa barlang, a festői panoráma, a közeli vendéglők és tavernák romantikus hangulatot árasztanak, különösen tavasszal, akárcsak a Havas Boldogasszonynak ajánlott bájos, fehér kápolna, de megcsodálhatjuk a 2019-es év „Európa Fáját”, a közel 150 éves mandulafát is.


 Utazási Tipp  
   

8., Jakovali Hasszán pasa dzsámija

Pécs másik, kevésbé ismert dzsámija. A Mekka irányába tájolt, a 16. század folyamán emelt épület minarettel is rendelkezik, amire azonban statikai okokból nem lehet felmenni. Jelenleg a muszlim vallást és a török kor emlékeit bemutató tárlat üzemel benne, emellett azonban a hívők péntekenként imaházként is használják. Nagyon érdekes látványosság a benne található tükörszoba, amely az iszlám hit 5 pillérét mutatja be. Kertjében török kori síremlékeket, türbéket is találhatunk.


 Jakováli Hasszán pasa dzsámija22

9., Színház és Király utca környéke

A Király utca Pécs leghíresebb sétálóutcája számos műemlék jellegű épülettel övezve, amelyekben különféle bárok, cukrászdák, üzletek, kávézók és szórakozóhelyek, valamint a patinás, szecessziós stílusban kialakított Palatinus Hotel kaptak helyet. Az 1895 óta működő Pécsi Nemzeti Színház lélegzetelállító belső kialakítással, minőségi szórakoztatással várja a színházkedvelőket.


Színház

10., Zsinagóga

A Kossuth téren fekvő romantikus stílusú neológ zsinagóga 1868-ban épült Feszl Frigyes, Kauser Lipót és Gerster Károly építészek tervei nyomán. A zsinagógában ma is tartanak istentiszteleteket, bár már elsősorban múzeumként működik. A galérián egy kiállítás is található, amely bemutatja a baranyai zsidóság életmódját.


 

Hirdetés

Booking.com

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

© 2020 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben