Mekka, ahová életében egyszer minden muszlimnak el kell zarándokolnia


Mekka az iszlám világ legszentebb helye. Hedzsa tartományban található és egyben fővárosa is. A település hegyekkel van körülvéve, és megvan a saját varázsa, ami pár kép alapján is magával tudja ragadni az embert. A centrumban található a Szent Mecset, ami a Maszdzsid al-Haram névre hallgat. A muszlimok számára a legnagyobb szentség a Kába-kő (ami feltehetőleg egy meteorit darabja lehetett még régebben valamikor, bár ezt elég nehéz megállapítani, mivel a tudományos vizsgálatára nincs lehetőség). A Kába-szentély az a hely, ahová Mohamed próféta élete utolsó időszakában elzarándokolt, és ennek emlékére minden évben emberek millió tesznek ugyanígy, hogy ezzel fejezzék ki Allah nagyságát.

 Utazási Tipp  
    Kötel-keleti utazások
és szállások

A város nem rendelkezik repülőtérrel, de vasúttal igen, ami a két szent várost, Mekkát és Medinát köti össze úgy, hogy érinti Dzsiddát, ami az ország egyik jelentős kikötővárosa. A vonatokon kívül autóval is meg lehet közelíteni Mekkát, ugyanis korszerű utak vezetnek ide Szaúd-Arábia egészéből. Dzsidda viszont rendelkezik légi közlekedéssel, ezért a zarándokok többsége a 70km-re található kikötővárosba érkezik ide.

mekka 01

Valószínűleg a város jóval Mohamed előtt is fontos kereskedőváros volt, egyes források szerint a Kaaba szentélyt például Ábrahám alapította. Mohamed idején a Koreis törzs élt a területen (most is) ennek a tagja volt a próféta is. A történelme kifejezetten nyugodt volt, míg a 14. században az Oszmán Birodalom magához nem csatolta az Arab-félsziget nyugati részét.
mekka 02

Fontos tudnivaló, hogy nem-muszlim emberek számára lehetetlenség bejutni a városba. Erre több tábla is figyelmeztet, és aki ennek ellenére megpróbál bejutni a településre, az pár napot fixen el fog tölteni valamelyik helyi börtön cellájában. Azért sem érdemes próbálkozni, mert a szúrópróbaszerű ellenőrzésekkor tanúbizonyságot kell tenni arról, hogy tisztában vagyunk muszlim tanokkal. Ha nem megy, a büntetés igen súlyos lehet.
 

 

visszahívas kerese
© 2020 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben