Kiwiország: Amit Új-Zélandon feltétlenül látni kell


A legtöbben csak komoly előkészületek után jutnak el a szó szerint a világ másik végén található különleges országba, mely a déli féltekén található és két nagyobb, valamint több kisebb szigetből áll. Területe hazánkénak csaknem háromszorosa, lakosainak száma mégis alig haladja meg a négymilliót. Új-Zéland meglátogatásához nincs szükségünk vízumra. Hivatalos nyelvük az angol és a maori, fizetőeszközük pedig az új-zélandi dollár (1 NZD= 186 Ft ).
uj zeland amit latni kell 01


Új-Zélandnak nincsenek szárazföldi határai. Megközelítése kizárólag repülővel, esetleg hajóval lehetséges a 2000 kilométerre lévő Ausztrália vagy Óceánia irányából. A legtöbben egy ausztráliai utazással összekötve keresik fel az országot, melynek legfőbb látnivalóit a helyi fauna és flóra valamint a geológiai jelenségek adják. Az egyik legkésőbb benépesített területként kb. 1000 éve élnek Új-Zélandon emberek. Első európaiként a holland Abel Tasman fedezte fel 1642-ben, de jelentéktelennek minősítette, így a 19. századra fokozatosan angol befolyás alá került a terület. 1840-ben írták alá azt a megállapodást ami véglegesítette a britek uralmát a szigeten. A mai látogatók a legtöbbször az Északi.szigeten lévő Aucklandba, vagy a Déli-szigeten lévő Christchurchbe érkezve kezdenek hozzá új-zélandi utazásukhoz. Írásunkban bemutatjuk a legfontosabb látnivalókat:
 Utazási Tipp  
    Fedezd Fel velünk Új-Zélandot

1. Auckland

Új-Zéland legnagyobb városában 440 ezren élnek, de az elővárosokkal együtt közel 1,4 milliós a népesség, ami az ország lakosságának több, mint 31 %-a. Látnivalói közül a legjelentősebb a 328 méter magas Sky Tower kilátótorony, a város legmagasabb pontján épült Háborús Emlékmúzeum ahol az ország történelmi emlékeit mutatják be, valamint a Waitemata Kikötő és környéke, ahol a Tengerészeti Múzeum, a híres Kikötői híd valamint a Tengeri Akvárium számít fő attrakciónak.

uj zeland amit latni kell 02

2. Rotorua

Rotorua város környékét a Wai-O-Tapu park csodás geotermikus képződményei a gejzírek, a színes források és gőzkitörések teszik érdekessé. TIPP: keresse fel a Lady Knox gejzírt, amely minden nap ugyanakkor tör ki.


3. Waitomo barlang

A Hamilton városához közeli mészkő barlang a benne folyó Styx névre keresztelt folyóval már önmagában is érdekes látnivaló, de igazán különlegessé a barlangban élő világító élőlények teszik. A barlang varázslatos világát kb. 20 fős csónakokban utazva lehet felkeresni, ahol a mennyezet csillagos égbolthoz hasonlatosan világít.

uj zeland amit latni kell 03
forrás: waitomo.com

4. Wellington a főváros

A Cook-szoros partján a Déli-szigettel szemben épült 400 ezres főváros egy dombos vidéken épült fel. Legfontosabb látnivalója az ultramodern Te Papa Múzeum a Cook-szoros partján. Érdekes program a Wellington fogaskerekűvel feljutni a Kelburn kilátóhoz vagy az ingyenesen látogatható régi és a méhkasnak is becézett új Parlament felkeresése a környező rózsakerttel és parkkal.


5. Christchurch

A 350 ezres Christchurch városát a 19. század közepén alapították és a Déli-sziget legnagyobb városa. Városképe alapján azt is szokták mondani róla, hogy az Anglián kívüli leg angolosabb település. Látnivalói közül a Botanikus-füvészkert, a Katedrális, a Canterbury Múzeum és az Antarctic Centre a legérdekesebbek, de a szálláshelyen kínált programok közül érdekes lehet részt venni az Avon folyó speed boat programján vagy lovas túrázni egy helyi farmon.

uj zeland amit latni kell 04

6. Ferenc-József és Fox gleccserek

A 19. század második felében ért véget Új-Zéland feltérképezése. A Ferenc-József gleccsert az uralkodó egy német tisztelője nevezte el, és az ország egyik első turisztikai központja volt. A két gleccserre szervetett gleccser túrák óriási élményt jelentenek a kalandokat keresőknek. A kanyargós túra utakat csákánnyal és hágóvassal lehet leküzdeni.
 Utazási Tipp  
    Fedezd Fel velünk Új-Zélandot

7. Milford Sound

Új-Zéland legfelkapottabb nevezetessége a Fiordland Nemzeti Park északi részén található. A fjod mélykék színű vize és az elképesztő látványt nyújtó hegycsúcsok bőven kínálnak témát a fotósoknak. A sok csapadék miatt mindenfelé vízeséseket látni, a táj szépsége mesébe illik.

 

visszahívas kerese
© 2019 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben