Ismerjük meg Kis Londont, észak kapuját, Göteborg városát


Göteborg nagyon sokáig volt a Nyugat kapuja: minden termék ide érkezett először és innen indult tovább. A sok külföldről (Angliából és Hollandiából) érkező termék hatására fejlődésnek indult város volt sokáig Svédország legmeghatározóbb települése.
goteborg 03


A kikötő, ahol hajdanán az áruk átvételét bonyolították mára már lakónegyeddé alakult át, a tranzakciók jelentősebb részét már a nyílt tengeren végzik az érintettek. Ezek alól a kompok és a sétahajók kivételek – azok ugyanis a turizmusból érkező bevételt növelik, amire ha nem is szorul rá a város, de semmiképpen sem jön rosszul neki.
 Utazási Tipp  
    Utazások Svédországba a legjobb áron

Arra az olvasók többsége már rájöhetett, hogy a kultúra is virágzik: harmincnyolc mozi, huszonöt színház és tizenhét múzeum felel a mindennapi értékek továbbadásáért. Ezek közül talán a legemlítésreméltóbb az a Szépművészeti Múzeum, ahol többek között Van Gogh, Rubens és Rembrandt műremekek várják a látogatókat. Akik pedig az átlagosnál egy kicsit jobban érdeklődnek a skandináv mitológia iránt, azoknak is sok érdekességgel szolgál a hely, ugyanis itt található a legnagyobb skandináv művészeti gyűjtemény!
goteborg 02

A 30 éves háború egyik legnagyobb hadvezére protestáns oldalon, II. Gusztáv Rudolf király 1621-ben alapította a várost. Az újdonsült lakosok elsősorban hollandok voltak, ugyanis Göteborg szeretettel várta a vallása miatt üldözött emberek tömegeit. Eközben a város stratégiai jelentősége is megnőtt, ugyanis pont a Stockholm-Koppenhága-Oslo trió közepén fekszik. Éppen emiatt különösképpen megerősítették, olyannyira, hogy a század végére ez lett Európa egyik legjobban felszerelt vára. Viszont ezzel párhuzamosan a svéd államkincstár kiürült a folyamatos háborúzások hatására, ezért a király a kereskedelemben látta a kiutat az államcsődből. 1731-ben létrejött a svéd Kelet-indiai Társaság, majd két évvel később útnak indították az első kereskedőjüket Kínába.
goteborg 01

A kínai út különösen sikeres volt az I. Frigyes (egy korábbi uralkodóról elnevezett hajó) gazdag rakománnyal tért vissza. A selyemből, porcelánból, teából, fűszerekből és a puncsból némiképpen ki lehetett egyenlíteni a svédek által felhalmozott adósság jó részét. Kijelenthető, hogy a későbbi jólétet a Kelet-indiai Társaság útjai alapozták meg, ugyanis összesen 132-szer indítottak expedíciót Kínába, amiből mindössze nyolc zárult kudarccal. Ezek közül csak egynek volt katasztrófa a vége, amikor a Götheborg nevű hajó a kikötőtől 900 méterre zátonyra futott és elnyelték a habok. Az értékes rakományt szállító hajóból aztán a legfontosabb árukat kiemelték, így ez is tovább növelte a svédek kereskedelmi befolyását.
 Utazási Tipp  
    Utazások Svédországba

Göteborgot többször is tűzvész sújtotta, így a város arculata többször is megváltozott. Amikor elindult az iparosodás, akkor a népességszám rohamosan nőni kezdett, és meg sem állt a mai 600 ezres számig.
goteborg 04

 

Tags:
visszahívas kerese
© 2019 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben