Cannes. ami egy egyszerű halászfaluból a filmsztárok ünnepelt helye lett

 
A 19. század kezdetekor kevesen gondolták volna, hogy Cannes valaha is fontos szerepet fog betölteni Franciaország életében, ugyanis ekkor még egy szerény halászfaluként tengette mindennapjait. Azt, hogy üdülőváros lett, egy véletlennek és egy angol lordnak köszönheti. 1834-ben lezárták a kikötőket a kolerajárvány miatt, mikor is Lord Henry Brougham a faluban ragadt, akinek annyira megtetszett a kis halászfalu, hogy építettet magának egy villát. Ez pedig elindította Cannest az üdülővé válás útján.
 Utazási Tipp  
   

A halászfaluban rejlő lehetőségeket rövidesen az angol arisztokrácia több tagja is felfedezte, akik elkezdtek telkeket vásárolni a környéken. 1838-ban kezdték el építeni az első igazi kikötőt a városban, hogy az megfejeljen a növekvő igényeknek. 1848-ban egy másik nemzet is megismerte Cannest, a moszkvai francia konzul felesége, Alexandra Feodorovna Skrypitzine közbenjárásával, ugyanis őt is elragadta a kisváros bája. 1858-ban szállodát építettek itt, 1863-ban vasútállomással kötötték a belföldi vasúthálózathoz, és az első szezonban majdnem 20 000 ember látogatta meg Cannest.

cannes 01

A hatalmas hírnek örvendő nemzetközi filmfesztivál helyszínének a francia kormány jelölte ki 1939-ben, és már az utolsó munkálatoknál tartottak, amikor kitört a második világháború. A fesztivált végül 1946-ban rendezték meg, de pár azt követő évben (’48-ban és ’50-ben) pénzügyi problémák miatt nem tudták tető alá hozni, de szerencsére később a helyzet stabilizálódott. A rendezvény alkalmával rengeteg világhírű színész, rendező és producer fordul meg az utcákon, ezért a filmfesztivál ideje alatt rengetegen jönnek a kedvenceik miatt a városba. A rendezvény azért legitim az egész filmes szakmán belül, mert a szervezők mindig is képesek voltak megteremteni az egyensúlyt a filmek művészeti és kereskedelmi értéke között.

A nívósabb rendezvények közül viszont nem csak a filmfesztiválnak adott otthont Cannes, ugyanis 1959-ben és 1961-ben az Eurovíziós Dalfesztivált is itt rendezték meg. (Előbbi alkalmával a holland fellépő, Teddy Scholten, utóbbin pedig a Luxembourgot képviselő Jean-Claude Pascal győzedelmeskedett.
 

 

Hirdetés

Booking.com

Hirdetés

Cikkek Franciaországról

Hirdetés

Hirdetés

© 2020 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben