Amalfi-part, a legjobb őszi látnivaló

 
Beköszöntött az ősz, ami egyet jelent azzal, hogy sokan már a nyarat temetik, de vannak olyanok is, akik az újdonsült utazási lehetőségeket szeretnék kihasználni, mint például a tömeg elkerülése, vagy az alacsonyabb árak által nyújtott szállási helyek. Vagyis számtalan ok van arra, hogy az ember ősszel is utazzon. És itt jön képbe a mai cikkünk témája, az Amalfi-part, ami pont tartogatja azt az egzotikusságot, amit egy ember egy ilyen úttól elvár. A hely nem mellesleg az UNESCO Világörökségének a része!
 Utazási Tipp  
    Utazások, szállásfoglalás Amalfi-part

amalfi part 01


A partszakasz Sorrento olasz város mellett található, ami gyönyörű tengerrel, szerethető kisvárossal és jelentős kikötővel rendelkezik. A településen mindössze 16000 fő él. A város történelme egészen az ókorig nyúlik vissza, sok más mai városhoz hasonlóan Sorrento is egy görög városállam gyarmata volt, amit aztán az egyik közeli város fennhatósága alá került. A köztársaság ideje alatt nem sok port kavart, népszerűvé akkor vált, mikor két jelentős császár, Augustus és Tiberius gyakran látogatott el ide. Nem mellesleg innét közelítették meg Capri csodálatos szigetét. (Ha még nem olvasta volna a cikkünket a bámulatos Capri-kékbarlangról, akkor azt ide kattinta megteheti) A város ezután rohamosan nőni kezdett, kikötő-kikötő után épült, majd felépítették Pallasz Athéné és a szirének templomát.
 
Amalfi legfőbb bevételi forrása a turizmus, ami a várost ismerve közel sem meglepő. Megközelíthető repülőgéppel, de vannak buszjáratok is. A városon belül közlekedhetünk taxival, de saját autó, vagy bérlés esetén számítsunk magas parkolási díjakra.
amalfi part 02

A városon belül jobb kóborolni, sokkal nagyobb a település varázsa, ha nem előzetes útiterv, hanem a kedved szerint járhatod be, igazán varázslatos érzés amikor elveszhetsz az olasz kisváros sikátoraiban. Előbb-utúbb úgyis a város fő látványosságainál találod magad, a kikötő felfedezése pedig hosszabb időt is igénybe vehet. A másik kiemelt látványosság a helyi dóm,és a főtér, ahol igazán varázslatos építészeti remekműveknek lehetünk szemtanúi.
 
A part másik híres települése Positano, amit szintén érdemes meglátogatni, mivel ott a változatos építészet mellett csomó más érdekességben is részünk lehet. A belváros zsúfolt a különböző boltoktól, éttermektől, amik a szezon lecsendesülése után válnak igazán varázslatossá.
 Utazási Tipp  
    Utazások, szállásfoglalás Amalfi-part

Ha itt járunk, akkor kihagyhatatlan hely Ravello városa, ami egy kisebb különlegességgel is rendelkezik, ugyanis nem a víz mellett található, hanem magasan a hegyekben. A település, és környéke tökéletes túrázási lehetőségeket nyújt, de a fényképészet kedvelőinek is érdemes ellátogatnia ide, a csodálatos panoráma és természet miatt. A mediterrán környezet és a türkizkék tenger különösen jól belátható a Villa Rufolo és a Villa Cimbrone kertjéből.

amalfi part 03 

 

visszahívas kerese

Cikkek Olaszországról

© 2020 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben