A Török Riviéra legjobb helyszínei - Alanya, Kemer, Antalya, Belek és Side

 
A mindennapokban úgyis lehet hivatkozni a Török Riviérára, mint a türkiz partra, a Földközi-tenger kék vizére utalva. A partszakasz zsúfolt az üdülőhelyektől, nyaranként az országba érkező turisták jelentős része ezért pihen ezen a területen. A mediterrán környezet miatt
 
a turistaszezon a tavasz derekán, április felé kezdődik el, és egészen novemberig tart.

 Utazási Tipp  
    Törökország legjobb utazásai

A Török Riviéra jelentős városai
 
Alanya
 
A Riviéra egyik legnagyobb városa Alanya, a térség egyik kihagyhatatlan látnivalója. A Törökországba érkező turisták 9%-ának ez a város a fő úti célja. Alanyát említve sok embernek a hellyel kapcsolatos szállóige, az „Ahol a nap mosolyog” jut eszébe, ami a majdnem 300 000 fős várost ismerve, nem csak az időjárásra utal. A település az évszázadok során többször is országot váltott, Kr. e. 600 körül a föníciaiak uralták a területet, ami később görög gyarmattá vált. Hadjárata során Nagy Sándor is megjárta Alanyát, akinek a halála után a hely a Ptolemaida birodalmat erősítette. A római (később bizánci) uralom után a szeldzsukok bejövetele jelentette a tulajdonosváltások végét.

A város jelentős turisztikai központ, ez jelenti Alanya bevételének oroszlánrészét, bár a környező területeken termesztett gyümölcsök is sok millió eurót termelnek éves szinten.
 
alanya torok riviera

Kemer
 
A térség egyik kedvelt turista központjának lakossága 20 ezer fő. A csodás természeti adottságait csupán 1986-ban fedezték fel, ekkor vált népszerűvé az európai turisták körében, hiszen addig a kisváros elsősorban gyümölcstermesztésből élt. Amint kiszorította a turizmus a termesztést, rohamosan nőni kezdtek az apartmanok és a szállodák száma. Mára már a környéken több mint 100 turizmussal foglalkozó hely található, a 111 utazási irodáról nem is beszélve.
 
kemer torok riviera
 Utazási Tipp  
    Törökország legjobb utazásai

Antalya
 
A Riviéra fővárosa egyértelműen az 1 000 000 fős lélekszámú Antalya, ami a városról elnevezett tartomány székhelye is. A turizmusnak köszönhetően vannak nyáron olyan időszakok, amikor a városban 4-5 millió fő tartózkodik, és a nyaralók és ingatlanok hatására a városban élők száma is megduzzad, egészen 2 millió főre. Antalya történelme Kr. e. 200-ig vezethető vissza, amikor a pergamoni királyság uralkodója megalapította a várost.
 
Antalya jelképe a mecset, ami hornyolt minaretjéről híres. Egyéb látnivalók közé tartozik a Régészeti Múzeum, a Kaleici Múzeum - ami a görög hagyatékokkal foglalkozik - és a város forgalmas kikötőjét is érdemes meglátogatni.
 
antalya torok riviera

Belek
 
Bár kisváros a maga 6000 lakosával, a turisztikai csúcsszezonban itt is megfigyelhető az ideiglenes népességnövekedés, hiszen ilyenkor 10 ezer főre is felszökhet a városban tartózkodók száma. Belek közelében található egy híres vízesés egy rejtett barlangban, ami sok turista érdeklődésére tarthat számot. A hely emellett jelentős természeti értékekben is, több mint 100 védett madárfaj él itt. (Külön érdekesség, hogy a magyar válogatott is játszott már itt 2013-ban, a fehéroroszok ellen, egy felkészülési meccset)
 
belek torok riviera forrás: en.eyeni.biz

Side
 
A hely főleg történelmi múltja miatt érdekes, a türkiz part egyik legnagyobb múlttal rendelkező települése. Található itt agora, római hagyaték, és egy régen volt épület hatalmas kapuja. A település a középkorban megszűnt létezni, 1895-ig kellett várni, hogy a Krétán élő törökök újjá építsék a helyet, ismét benépesítve azt.
 
side torok riviera

 Utazási Tipp  
    Törökország legjobb utazásai

 

visszahívas kerese
© 2019 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben