A tiszadobi Andrássy-kastély, a mesébe illő csoda


Kijelenthető, hogy Magyarország egyik legromantikusabb kastélya a tiszadobi, ami neogótikus stílusban és a szájhagyomány alapján Erzsébet magyar királyné tiszteletére épült. Az eredettörténetével kapcsolatban egyes források azt is megemlítik, hogy a francia Loire folyó völgyében található várak ihlették a magyar várat is. Azt viszont több történet is megerősíti, hogy Andrássy gróf erős elköteleződést mutatott Sissi királyné iránt, ez pedig akár gyengéd érzelmekkel is társulhatott. A tiszadobi kastély az egyik legszebb magyar kastély egyértelműen az országban, és erre a címre a 2015-ös teljes felújítása után még jobban rászolgál.
 Utazási Tipp  
   

A kastély igazán festői, egy kis fantáziával könnyedén bele lehet látni egy Disney történetet, vagy egy középkorban játszódó, intrikákkal teletűzdelt, nemesek életét bemutató sorozatot. A Disney-s hasonlat egyébként kifejezetten népszerű, rengetegen nevezik a helyet egyszerűen Csipkerózsika-kastélyként. A helyiek között él az a történet, hogy akkor vált ilyen meseszéppé az épület, amikor Andrássy gróf itt fogadta Erzsébet királynét. A híres és csodaszép látogató tiszteletére tölgyfákat ültetett a falu Tiszadob határánál. Ha hihetünk a helyieknek, akkor Tiszadob volt a legkedvesebb hely a gróf számára, ezzel kapcsolatban pedig fennmaradt az egyik leghíresebb megemlékezés a faluról, Mary Elizabeth Stevens tollából, aki a gróf szolgálatában állt és 1865-bene egy ilyen levelet írt édesanyjának: „Az emberek itt teljesen mások, mint Teresben és Észak-Magyarországon. Udvariasak, intelligensek és nagyon jó módúak, lovagiasak és önzetlenek. Nagyon kifejező és egyszerű nyelven beszélnek” Kastélyok Magyarországon - ismerd meg a 15 legszebbet


adrassy kastely tiszadomb 01
képek forrása: wikimedia.org - youtube.com

Az épület az idő múlásának is tiszteleg, 4 bejárattal, 12 toronnyal, 52 szobával és 365 ablakszemmel rendelkezik. Az ilyen apró finomságok is növelik a misztikumot a kastély körül. A kastélyban több helyen megtalálható természetesen az Andrássy címer, ami egy oroszlánt ábrázol, ami évszázadok óta a hatalmat és az erőt jelképezi.

 

© 2020 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben