A Kanári-szigetek természetes medencéi - 2. rész

 
A helyzet az, hogy szinte a végtelenségig sorakoztathatnánk fel a szigetegyüttes szebbnél szebb természeti képződményeit, hiszen tucatnyian várnak arra, hogy említést tegyünk róluk, illetve, hogy felkeressük őket. Ezúttal újabb négy medencét hoztunk, melyek szintén az emberi kéz által érintetlenül várják a látogatókat, s melyek látványukban ugyanúgy a lenyűgöző kategóriát erősítik. Első rész!


Charco de La Laja – Tenerife
 
Tenerife északi részén található a térség egyik első számú fürdőhelye, San Juan de la Rambla városkája, ahol az Atlanti-óceán intenzív kéksége ejt rabul bennünket. A La Laja tó már a nevét viselő kilátóból is leveszi a lábáról az odalátogatókat, hiszen a hely fényképek sokaságának elkészítésére ösztökél, ugyanis a kilátásból adódóan családi fotósorozatok százai készülhetnek itt el, az Insta szelfikről pedig már nem is beszélve. Ha pedig már eleget fényképeztél, akkor gyakorlatilag semmi sem állhat az utadba, hogy a lépcsőkön lejutva végre megmártózz az óceán szikláktól óvott kristálytiszta vizében.
 
medence kanari 01

Aguas verdes – Fuerteventura
 
Amikor Fuerteventurára gondolunk, akkor akaratlanul is a fehér homokos tengerpartok végtelenjére asszociálunk. Azonban mit szólnál hozzá, ha azt mondanánk neked, hogy Fuerteventurán akár az ellenkezőjét is megtalálhatod? Persze ahhoz egy kicsit nyugatabbra kell menned, ám ha szeretnél egy kicsit kiszakadni a világból, akkor az Aguas Verdes a jó választás. Ugyanis ez a természeti képződmény a Kanári-szigetek egyik leggyönyörűbb, emberi kéz által nem érintett medencéje. Szerintünk ide mindenképpen érdemes ellátogatni, már amennyiben a hangsúly a pihenésen és a feltöltődésen van.
 
medence kanari 02

Los Charcones de Lanzarote – Lanzarote
 
Építészmérnökök ide vagy oda, a helyzet az, hogy a természetnél pontosabb és szakszerűbb építészt keresve sem találhatnánk a világon. Erre tökéletes példaként szolgálnak a Kanári-szigetek természetes medencéi, ugyanis páratlan szépségükkel a világon egyedülállók. A Los Charcones érintetlen medencéi is erről tesznek tanúbizonyságot, melyek Lanzarote déli részén találhatók, alig öt percnyi autóútra Playa Blancától. A különböző méretű, mélységű és formájú medencék egy szempillantás alatt leveszik a lábukról az idelátogatókat, hiszen szemet gyönyörködtető szépségük mellett itt a nyugalom is garantált.
 
medence kanari 03

Charco del Viento – Tenerife
 
A Charco del Vientoról tudnod kell, hogy ez Észak-Tenerife egyik legkeresettebb fürdőhelye. Ha könnyed kikapcsolódásra vágysz és rajongsz az óceánban megszilárdult láva alkotta természetes medencékért, itt kapásból négyet is találsz. Bár néhanapján megtapasztalhatod az Atlanti-óceán erejét, azért mégis elmondhatjuk, hogy a térség nyugodt fürdőzést kínál gyakorlatilag az összes korosztály számára, ráadásul a Kanári-szigetek többi természetes medencéjével ellentétben, ide rendkívül egyszerűen eljuthatsz.
 
medence kanari 04

Sorolhatnánk még tovább a Kanári-szigetek természetes medencéit, de a legjobb az lenne, ha fognád a túrazsákodat és körbejárnád a szigeteket, hiszen mi maximum tippeket tudunk adni, de a látvány, a valódi látvány azonban hidd el, magáért beszél majd.
 

 

visszahívas kerese
© 2019 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben