Hirdetés

Hirdetés


Ki ne ismerné Magyarország egyik leghíresebb gyógyfürdőjét, ami Hévízen található? Sokan voltak már ott, sokan szeretnének eljutni oda, de addig is, egy kis kedvcsináló.

 

Hévíz Zala megyében, Magyarország dél-nyugati részén található. Világhírnevet a tőzegmedrű, meleg vizű tava miatt szerzett, ami nagyon sok magyart és külföldit vonzott a településre.

 

2012 óta a statisztikák alapján Budapest után az ország második legnépszerűbb városává vált.


hevizi gyogyfurdo01forrás: wikimedia.org


Először az Ókorban, a rómaiak fedezhették fel a tó jótékony hatásait, mert a búvárok által kihalászott, a tó medrében pihenő pénzérmék és a víz mellett talált oltárkő erre a következtetésre adhat magyarázat. A település első írásos említése 1328-ban történt, amikor egy német levélben „Hewyz”-ként utalnak rá. Az újkor kezdetén egyre több embert kezdett el érdekelni a tó, az első tanulmány róla 1769-ben jelent meg, ami Szláby Ferenc munkája volt. A környék felvirágzása és a fürdő kialakítása a Festetics család nevéhez köthető, mert a 18. században a környék a család birtokába került.



A fürdőtelep megépítése Festetics György nevéhez fűződik, aki tudatosan haladt a fürdőélet kiépítéséhez vezető hosszú úton. Külön érdekesség, hogy 1946-ig nem létezett Hévíz, akkor két közeli település, Hévízszentandrás és Egregy olvadt össze. Városi rangot egészen 1992-ig nem kapott, de abban az évben, május elsején már hivatalosan is városnak számított. A fővárosból indulva az M7-es autópályán közlekedve, Balatonszentgyörgyön és Keszthelyen keresztül lehet Hévízre érni. (Keszthelyt kikerülni is lehet) Sopronból a 84-es főutat követve lehet eljutni a településre.

 

A város bevételeinek a jelentős része a turizmusból folyik be, és Magyarország egyik legnépszerűbb városaként évente egymillió vendég éjszakát töltenek itt. Az ide látogató emberek negyede német (körülbelül 258 ezer emberről beszélünk), tizennyolc százaléka orosz (181 ezer ember) és évente nagyjából százezer ember érkezik ide nyugati szomszédunkból, Ausztriából. A település elsősorban a gyógyvize miatt ennyire népszerű a turisták körében, akik kikapcsolódást vagy gyógyulást keresnek a hévízi tóban. A város népszerűségét jelzi mindezek mellett az is, hogy egy közeli településen, Sármelléken található repülőtér éves forgalma egyre jobban nő. A város népessége az elképesztő forgalom ellenére csaknem ötezer fő.


hevizi gyogyfurdo

forrás: wikimedia.org


Látnivalók:

 

  • Kihagyhatatlan a város közelében található védett lápterület és park
  • Ez inkább érdekesség, mintsem látnivaló, de Hévíz az Országos Kéktúra egyik állomása
  • A helyi református templom
  • A szoborpark, és az ott található Panteon
  • És természetesen a Hévízgyógyfürdő, ami a világ egyik leghíresebb gyógy tava

 


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.