A budapesti Szabadság-szobor - érdekességek és rövid története


Budapest ostroma után 1945-ben határozták el, hogy épülnie kell egy hősi emlékműnek, ami a szeptemberi törvényeket követően méltó emléket állít a "felszabadító" szovjet katonáknak. A munkálatokba beleszóltak a szovjet tanácsadók is, akiknek a nyomására az eredeti helyszínről, a Horváth-kertről átkerült a Gellért-hegyre. Ezzel párhuzamosan az eredeti, 8-10 méteres magasságát is megváltoztatták 35 méterre. A mostani nőalak előtt egy zászlót emelő szovjetet ábrázoló szobor állt, amit 1956-ban a dühös tömeg ledöntött - az emlékmű többi részét a helyszínre érkező katonák "védték" meg.

szabadsag szobor budapest 02


A rendszerváltás után a nőalakot körülvevő szoborcsoportot eltávolították, viszont a főalakot meghagyták, mivel azt a budapestiek és a turisták is megszerették. A következő években aztán az átalakítások során levésték a kőről a ciril betűket, és minden, a Szovjet Vörös Hadseregre emlékeztető, megemlékező részletet. A mai narratíva szerint a szobor a magyar nemzet 1100 éves, és a világ összes hősének állít emléket. A talpazaton pedig ennek szellemében az alábbi áll: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért”
szabadsag szobor budapest 01

Érdekességek a budapesti Szabadság-szoborról!
 
  • Nemrég a Greenpeace Magyarország Egyesület pár aktivistája felmászott rá, majd a szoborra és a talpazatra „Tiszta levegőt!” molinót lógattak.
  • Amikor 1980-ban Farkas Bertalan az első és egyetlen magyarként járt az űrben, a szobor kicsinyített mása is bekerült azok közé a tárgyak közé, amiket jelképként felvitt magával az űrbe.
  • Még a grúz Goriban található Sztálin múzeumban is megtalálható belőle egy darab, amit 1951-ben adományozott oda a magyar állam.
 

 

visszahívas kerese
© 2020 - Cartour Magazin - Minden jog fenntartva
Eng. szám: U-001831
weboldal készítés
magic page logo partner
Oldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebben